Szeretek párhuzamokat vonni vagy inkább felfedezni a dolgok között. Meg szeretek összemosni témákat egymással. Még akkor is, ha néha kicsit erőltetetten hat, mert ha működik, akkor működik. Ha nem, akkor meg mindegy…nekem tetszik és kész.
Lehet, hogy ezért (is) tetszik annyira ez a „csöves barlang”, ahol most éppen lakom, mert itt a Krisna-tudat mentén összemosódnak különböző vallások, hitvilágok és kultúrák. Keleti filozófia keveredik nyugati felfogással, és a védikus és-vagy ajúrvédikus (még kicsit bizonytalan vagyok ezeknek a fogalmanak a használatában) szemlélet, illetve rendszerek mentén kialakított terekbe begyűrűzik a modern technika. Itt a rendszeren kívüli, alternatív vagy talán inkább mondhatjuk, hogy antikapitalista élet párhuzamosan zajlik, sőt szimbiózisban a fogyasztói társadalommal. Mert akármennyire is önellátó ez az életforma, mégiscsak visszakacsint a fogyasztási kényszerrendszerbe, hiszen létezését az teszi lehetővé, hogy vannak akik túlfogyasztanak. De persze a minimalista, újrahasznosított életbe és az annyit vegyél ki a közösből -jelen esetben a kukából- amennyire szükséged van életmódba is belefér egy csipetnyi hedonizmus.
Mert ha valakinek van tere, akkor megjelennek az igényei is, amik manifesztálódva aztán kitöltik, meg néha ki is tágítják a teret.
Mint ahogy a cuccaim is kitöltik ugyanazt a hátizsákot, akkor is, ha másfél napra megyek túrázni a Börzsönybe vagy egy hétre kenuzni a Hernádon vagy éppen bizonytalan időre, bármit csinálni az Atlanti óceán partján. Esetleg a súly az, ami változik. Mert a hátizsákot is lehet növelni (azokkal a fránya igényekkel).
Így történt, hogy február 9-én legalább 15 kilogrammnyi csomaggal érkeztem a szigetre, pedig a reptéri mérleg Budapesten még csak 10 kg-ot mutatott.
Azoknak, akiket az is érdekel, hogy mi történt azóta velem és nem csak a fejemben;
Az elmúlt 5 napban közelről figyelhettem a szállásadóim életét, aminek átmenetlieg én is a részésvé válok, a helyiek életritmusát, amit lassan én is fölveszek (kezdve a délutáni sziesztával) és az óceán hullámzását, ami rövid időre az én mozgásommá is válik, valahányszor mosdani megyek.
Kivettem a részem az újrahasznosításból, a hulladék gazdálkodásból és a szálláshelyem tereinek alakításából és fejlesztéséből is (merthát ugye az igények..).
Ugyanitt arra is vissza kell térnem, mielőtt bűntudatom lesz, hogy miért kapott idézőjelet a csöves barlang kifejezés; a hely, bár csövilaknak indult, ma már hivatalosan és bejelentetten a szállásadóim lakcímét, tulajdonát képzi. De ők magukra gyakran hivatkoznak csöviként, szóval annyira nem bánt a dolog.
Úgy meg pláne nem, hogy jómagam, a piros pulcsimnak köszönhetően csövesebbnek nézek ki, mint az itteni hivatásos hajléktalanok.
Vélemény, hozzászólás?